A StapleCare-nél a vezetőség – és a munkatársak – számára is kiemelten fontos, hogy az egy közösségben dolgozók időnként együtt is kikapcsolódjanak.
Megismerkedünk a csapat új tagjaival, illetve erősítjük a már meglévő, szoros szakmai/baráti kötelékeket. Törekszünk arra, hogy egy családias kisközösséget alakítsunk ki egymás közt, eztáltal mindig egy kellemes munkahelyi légkör várja az irodai dolgozókat és gördülékenyebben zajlik a kommunikáció a terepen ügyködő kollégákkal is a hétköznapokban.
Ebben az évben először egy szabadtéri malackodás keretében röffent össze a társaság. A két napos, disznóvágással egybekötött szabadfoglalkozás helyszínéül a magyaregregyi Vadgesztenye Panzióra esett a választás. A hely különlegessége, hogy a panzió egy régi vízimalom átalakításaként épült meg, és az egykori malom pincéjéből alakították ki a 40 fős éttermet, mely az ilyen csapatos disznóságok színtereként tökéletesen szolgál.
Kollégáink is nagyon jól érezték magukat a vidék nyújtotta nyugalom szigetén, ha nem hiszik el, tekintsék meg ízelítőnek a képgalériánkat!